Fejvédelem termékkategóriában a következő termékeket kínáljuk:

  • Sapkák, kalapok, kendők
  • Kámzsák, csuklyák
  • Ipari védősisakok
  • Kombinált fejvédő eszközök
  • Kiegészítők

Amit még érdemes tudni:

Vonatkozó szabvány: EN 397 – Ipari védősisakok. Általános követelmények.

A fejvédelem az agykoponyát fenyegető veszélyek és ártalmak hatásának megakadályozását vagy csökkentését jelenti.

A fejre ható veszélyes terhelési tényező sérülést, esetleg hirtelen fellépő egészségkárosodást, míg az ártalmas terhelési tényező megbetegedést vagy munkaképesség csökkenést okozhat. A két fogalom egyértelműen nem minden esetben különíthető el.

Az adott munkakörülmények között az egyidejűleg jelentkező kockázatokat együtt kell vizsgálni, mérlegelni kell a várható együttes hatásokat, és e komplex szemléletmód alapján meghatározni a védekezés módját, majd kiválasztani az optimális fejvédő eszközt.

A fejvédelem során alapvetően védelmet kell biztosítani az alábbi veszélyekkel szemben:

  • mechanikai hatások (szabadon eső tárgyak, álló tárgyba ütközés, mozgó tárggyal ütközés)
  • sugárzások
  • hősugárzás, égés
  • hidegártalom
  • zaj

A fejvédő eszközöket a következő három kategóriába sorolhatjuk:

  • 1. felületi sérülést okozó mechanikai veszélyek, időjárási körülmények és szennyeződések ellen
  • 2. minden ipari védősisak
  • 3. hőhatás, villamosság által okozott kockázatok ellen, például feszültség alatt végzett munka esetén

Különböző munkahelyeken különböző kockázatok ellen kell védeni a dolgozók fejét, de alapvető követelmény az, hogy mint a fejvédelem legfontosabb eszközének, a védősisaknak bármely munkaterületen teljesítenie kell az alábbiakat:

  • képes legyen megállítani a tompa vagy hegyes, leeső tárgyat anélkül, hogy a sisakhéj vagy a tárgy a koponyával érintkezne
  • a körülményekhez képest minél kisebb erőt adjon át a fejnek
  • az alacsony és a magas hőmérséklet, valamint a fémolvadék fröccsenése ellen nyújtson védelmet
  • villamos szigetelést és megfelelő komfortérzetet biztosítson a dolgozóknak

A védősisakra vonatkozó alapkövetelmények

Ütéselnyelés:

A fejformára átvitt erőhatás ne haladja meg az 5,0 kN értéket. A védősisakok védőképességének fokozatát az ütéselnyelő képességük határozza meg.

A sisak az ütéselnyelő képessége alapján

  • képes legyen megállítani a tompa vagy hegyes tárgyat anélkül, hogy a sisakhéj vagy a tárgy a koponyával érintkezne
  • lehető legkisebb erőhatást adja át a fejnek

A védősisak akkor képes eleget tenni ezeknek a követelményeknek, ha a sisakhéj:

  • kellően szilárd, ugyanakkor nem merev annak elérésére, hogy a fékezési úthossz elég hosszú legyen
  • nem rugalmas, hanem maradandóan deformálódni képes (az ütközési energia minél nagyobb részét föleméssze az alakváltozási munka)
  • az ütközés pillanatától kezdve jelentős ellenállást képes kifejteni az egyenletes fékezés érdekében

Áthatolással szembeni ellenállás:

Az ütőtest csúcsa ne érintkezzen a fejforma felületével.

Lángállóság:

A láng eltávolítását követő 5 másodperc után, a héj anyagain ne legyen a lánghatás következtében továbbégés.

Választható követelmények

  • nagyon alacsony hőmérséklet (-20 °C vagy -30 °C)
  • nagyon magas hőmérséklet (+ 150 °C)
  • villamos szigetelés (Az elfolyó áram értéke ne legyen nagyobb, mint 1,2 mA. A viselő áramütés elleni védelmét szolgálja, a legfeljebb 440 V váltakozó feszültségű villamos vezeték rövid idejű, véletlen (balesetszerű) érintése esetén
  • oldalirányú alakváltozás - megjelölés: LD
  • fémolvadék fröccsenés - megjelölés: MM

Az ipari védősisak részei lehetnek:

  • sisakhéj
  • szemellenző
  • perem
  • belső felszerelés (komplett felszerelés, amely a sisakot a fejen a megfelelő helyzetben tartja és/vagy elnyeli az ütést által keltett kinetikus energiát)
  • rugalmas fejkosár
  • körbefutó fejpánt (tarkópánttal)
  • védőpárnázás
  • komfort szalag vagy izzadságszalag
  • szellőzőnyílások (zárószerkezettel ellátható)
  • állszíj
  • állszíjrögzítés
  • sisaktartozékok (pl.: nyakvédő, arc- és hallásvédő eszközök)

Használattal kapcsolatos tudnivalók

A megfelelő védelem érdekében a sisaknak illeszkednie kell a viselője fejméretéhez, vagy ahhoz kell beállítani azt. A fejszalag nagyságát mindig úgy kell beállítani, hogy a sisak fennmaradjon a fejen, amikor a viselője előre hajol, de ne olyan szorosra, hogy nyomot hagyjon a homlokon. A sisak kialakítása tegye lehetővé az optikai, illetőleg védőszemüveg viselését.

A sisak elnyeli az ütési energiát, miközben a héj és a belső felszerelés részlegesen törik vagy károsodik, és mivel az ilyen károsodást nem lehet könnyen felismerni, minden olyan sisakot, amelyet erős ütés ért, ki kell cserélni. Figyelemmel kell kísérni a sisak elavulási idejére vagy időtartamára vonatkozó információkat. A melegnek, napsugárnak és vegyszereknek kitett sisakok merevekké és ridegekké, törékenyekké válhatnak, és vékony repedések keletkezhetnek rajtuk. A sisakot zárt, jól szellőző raktárhelyiségben kell tárolni.

A kiválasztást segítheti az alábbi táblázatban megadott tulajdonságok összehasonlítása:


Tulajdonságok Polietilén Akril Műgyanta
Öregedésállóság Nagyon jó
UV-állóság Megfelelő Nagyon jó
Alaktartás hő hatására +70 °C-ig +90 °C-ig +500 °C-ig
Olvadáspont +150 °C +180 °C > +1000 °C
Hidegállóság Nagyon jó Nagyon jó
Ridegedési hajlam Nincs Nincs Nincs
Kémiai ellenállóság Jó, kivéve olajok, zsírok Megfelelő, kivéve savak
Fajsúly (kg/dm3 ) 0,96 1,09 1,58